A hajkorona átszínezése kapcsán, sokáig olyan elképzelés élt a köztudatban, hogy azzal véglegesen és visszafordíthatatlanul tönkretesszük a tincseinket. Holott ez már régen sem volt feltétlenül így, csak a megfelelő termékekkel, a helyes módon és kellő hozzáértéssel kellett eljárni.
Manapság pedig, amikor kimondottan kímélő hajfesték is létezik, már egyáltalán nem állja meg a helyét ez az elgondolás. Bár a szakértelem kímélő hajfesték birtokában is elengedhetetlen ahhoz, hogy a haj károsodása nélkül szülessen olyan végeredmény, amit megálmodtunk, azért lényegesen könnyebb a dolgunk, mint korábban.
Lényegében bármilyen színt választhatunk, a profi fodrászok mindent képesek roncsolás nélkül megvalósítani és még abban is tudnak tanácsot adni, hogy mit csináljunk a fürtjeink egészségének megőrzésében. Ha pedig érzünk magunkban kellő erőt, akkor megbeszélhetjük a kedvenc hajszobrászunkkal, hogy miként kerüljön felhasználásra otthon a kímélő hajfesték. Hiszen így akkor sem kell a csúnya lenövést takargassuk, ha esetleg nem jutunk el valamiért a szalonba.