A nyár beköszöntésével a strandlátogatás egyre gyakoribbá válik. Olyan alapfelszerelések beszerzése, mint a strandtörölköző, strandkendő és naptej alapvetővé válnak. A strandkendő mindig hasznos akkor, amikor a strand melletti büfékbe vagy egy kis nyitott éttermekbe látogat az ember, mivel ilyenkor nem szeretnek teljesen felöltözni a hölgyek.
Még itt is szeretik kihasználni a barnulás lehetőségeit, viszont mégiscsak valamiképpen illedelmes megjelenés szükséges ahhoz, hogy étkezhessenek vagy elfogyasszanak egy frissítőt. Ekkor csak egy strandkendő felcsavarása a derék köré vagy a szégyenlősebbeknek a mellvonal felé, máris megoldja a helyzetet. Ez tulajdonképpen jelzésszintű gesztus, mivel a legtöbb strandkendő áttetsző anyagból készül, így gyakorlatilag nem fed el mindent.
Ha teljes fedésre vágyik, akkor válasszon olyat, amelyik strandtörölközővel van kombinálva. Ezeknek az egyik oldala nedvszívó pamut anyagból készül, a másik oldala pedig esztétikus mintákkal fűszerezett, sima felületű anyagból. Az ilyen strandkendő tehát kettő az egyben funkciójú, vagyis nemcsak pénzt, de akár a strandtáskában helyet is spórolhat vele.