Az igazán tüzes villányi borok
Az igazán tüzes villányi borok

Villányi borok

Vannak olyan borfajták, amelyeknek valóban vétek ellenállni, hiszen annyira fenségesek, hogy az ember nem is tud betelni csak pár korttyal, egy pohárral.

Ez a varázs a villányi borok egyik nagy dicsősége, amit nem csak a hazaiak fogyasztanak előszeretettel, de a szomszédos ország borkedvelői is, akik mindig szívesen kóstolják meg a régebbi nedűket és az adott év italait. Sokan nem is tudják, hogy a Villányi borvidék igazi úttörő szerepet töltött be a magyar borászat felvirágoztatásában, újjászületésében. Hazánkban pedig mára már az egyik legfejlettebb, legnevesebb bortermő vidéke ez. Sok szakember úgy vélekedik, hogy a villányi borok sikere leginkább a nagyüzemi termelésnek volt köszönhető, míg mások úgy tartják, hogy kulcsfontosságú volt az idetelepült svábok kitartása.

A villányi borok híresek a tüzes adottságról, míg az előállítás során a szakértők mindig a modern technológiára alapoznak, hogy hiba ne csússzon a készítésbe. Emellett említést érdemelhetnek a siklósi fehérborok, melyek az elmúlt években kicsit háttérbe szorultak.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás