Ha kizárjuk magunkat az autóból, több dolgot is tehetünk, hogy megoldjuk a helyzetet és folytathassuk utunkat. Nekiállhatunk különböző módszerekkel kinyitni a kocsit, kockáztatva a zár roncsolását vagy a fényezés megkarcolását, illetve hívhatunk szakszerű segítséget.
Azért is érdemes a második lehetőség mellett dönteni, mert az autó zárnyitás Budapest területén, illetve a főváros vonzáskörzetében rövid időn belül megoldható a szakértők bevonásával.
Így elkerülhetjük a felesleges kockázatot, mivel egy profi a szükséges kellékekkel pillanatok alatt kinyitja a járműt roncsolás nélkül. Olcsóbban megúszhatjuk ezt a kalandot, mintha saját kezűleg próbálnánk feltörni a zárat.
Az autó zárnyitás Budapest környékén maximum egy órát vesz igénybe. Semmi nem garantálja, hogy mi ezt speciális eszközök nélkül hamarabb megoldhatnánk úgy, hogy közbe ne okozzunk sérülést a személygépkocsiban. A legtöbb esetben, az autó zárnyitás Budapest belterületén ennél jóval hamarabb is elvégezhető egy szakember számára.