Stresszkezelési technikák a túlhajszolt napokban

Hatásos stresszkezelési technikák

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az életben az emberek az elvárt módon helyt tudjanak állni, valamilyen szinten túl kell pörgetniük magukat. A folyamatos elvárásokkal szemben, egyesek nagyon toleránsak, amíg másokat ez stresszel. Ennek ellenére, a stresszkezelési technikák nem jutnak az eszükbe, amikor már a rendszeres túlterheltség negatív tünetei kezdik felütni a fejüket. Az ember úgy van „kitalálva”, hogy az aktivitás és a pihenés egymás utánisága mellett tud jól teljesíteni. Nem természetes az, hogy a feladatok egymást követik, sőt, egymásra is csúsznak, sokszor pedig „multitasking” nélkül nem is lehet túlélni a napot.

Ez lefárasztja a testet és az idegrendszert is. Ez utóbbi az, ami a stressz viselkedésbeli tüneteit okozza és ez az, amit nem lehet csak úgy kialudni. Az agynak szüksége van a csendes pillanatokra, amiben újrarendezheti és tervezheti a tennivalóit, ugyanakkor értékelheti azt, amit eddig elért. Az otthon is elvégezhető stresszkezelési technikák ezt az oldalt célozzák meg. Azonban, ehhez fel kell tudni ismerni azt, hogy gond van és változtatni kell.

Ez nem olyan, mint az epe reflux kezelése, amit kifejezetten gyakran hamar felismernek és tesznek ellene, hogy ismétlődjön a kellemetlenség. Az első gondolata mindenkinek, amikor ezt a betegséget diagnosztizálják, hogy savlekötőket szedjen. Ez csak tüneti és hirtelen megoldás. Ezzel még nem lesz megoldva, hogy vajon miért is jelent meg ez a gond. A kisbabáknál nem lehet egyébre gyanakodni, mint fizikai problémára, amit alaposan ki kell vizsgáltatni. A felnőtteknél viszont egy kicsit más a helyzet, hiszen ők hajlamosabbak a pszichoszomatikus betegségekre.

Ez azt jelenti, hogy valamilyen lelki gátlás miatt alakul ki a betegség, nem pedig fizikai elváltozás miatt. Az ilyen típusú betegségeket is lehet kezelni a szimptómák szintjén, de a kiváltó ok erősödésével újra visszatérhet. Néha a folyamatos stressz is kialakíthatja a refluxot. Ekkor az epe reflux kezelése lelki szinten kell megkezdődjön a gyógyszeres vagy gyógynövényes kezelések mellett.

Print Friendly, PDF & Email