A különböző szén fűtőértéke táblázatba foglalva
A különböző szén fűtőértéke táblázatba foglalva

Szén fajtáiszén fűtőértéke táblázat

A szén az évmilliók folyamán, a földben elraktározódott szerves anyagok által létrehozott anyag, amit ma többnyire a fűtéstechnikában alkalmaznak. A szén fajtái a kor alapján azonosíthatóak be. Minél régebbi a szén, annál mélyebben található meg a talajban. A felső rétegekben ezek alapján a lignitet lehet megtalálni, ami viszonylag nagymennyiségű nedvességtartalommal rendelkezik. A következő rétegben található a barnaszén különböző fajtái. A barnaszenet többféleképpen is lehet osztályozni az alapján, hogy miként néz ki vagy milyen tulajdonságokkal rendelkezik.

Ezen szén fajtái, a külső megjelenés alapján lehet fényes, fénytelen, lágy vagy földes. A szerkezete alapján és a törés típusa szerint lehet kagylós vagy egyenetlen törésvonalú, de szárítva széteső földes is. Mint ahogy a leírásból is szépen látszik, mindegyik szénnek több fajtája van, így égési alapanyagként is másképpen viselkedik. A szén fajtái nagyban meghatározzák, hogy milyen lesz a leadott hőenergia és a hamutartalom.

Vagyis a szén fűtőértéke táblázat alapján beazonosítható, ha tudja az ember, hogy melyiket nézze. Ugyanis a feketeszénnél is, amelyiknek híresen jó a fűtőértéke és drágább mindegyik típusnál, eltérőek a végeredmények, ha azok fajtáit veszik figyelembe. Ha még nem ismerte volna ezeket, akkor felsoroljuk az alapján, hogy milyen azoknak a fűtési hatékonysága. A lángszén az egyik legjobban égő, a gázszén könnyen gyulladó fajta, a kovácsszén, ami könnyen kokszolható, ugyanez igaz a kokszszénre is, továbbá a sovány kőszén nem sülő-képes.

Láthatja, hogy milyen variációkban találhatóak meg a piacon a feketeszén név alatt az eltérő fajták. Ha pontosan akar számolni annak tekintetében, hogy az optimális fűtőértéket megkapja, akkor tudnia kell, hogy mivel áll szemben. Ahhoz, hogy a szén fűtőértéke táblázat szerint is megtalálhassa azt az anyagot, amelyik pénztárcabarát megoldást ad, akkor a fűtőértéket az árral is össze kell vetnie. Tehát, ár-érték arányban kell gondolkodnia annak érdekében, hogy az optimálisabb üzletet nyélbe üthesse.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás